Címszó: jelentkezési lap

Nyílt nap

gimicimer

Intézmény bemutató nyílt nap:

– nyolc évfolyamos képzés: 2015. november 17. 17 óra

Tanulói jelentkezési lap központi írásbeli vizsgárajelentkezesilap.pdf

Felvételi tájékoztató 2015 – felvetelitajekoztato2015.pdf

Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium a
Pályaválasztási Kiállításon

KÉPEK

Kisbiológusok találkozója 2015

madarak
A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium természettudományok és sport munkaközössége a 2014/2015-ös tanévben huszonharmadik alkalommal rendezi meg a Kisbiológusok találkozója című rendezvényt 2015. március 21-én.

A rendezvényre szeretettel várjuk a versenyezni szándékozó, biológia iránt érdeklődő diákokat és felkészítő tanáraikat. Az egynapos diákkonferencián a tanulók rövid, maximum tízperces előadásaikkal vehetnek részt. A tanulók előadásait szakemberekből, szaktanárokból álló zsűri értékeli a tartalom, előadásmód és szemléltetés alapján. A legjobbak könyvjutalomban részesülnek. A verseny nyilvános, azon nézőként bárki részt vehet. Nevezési díj nincs.

Az általános iskolások a következő kategóriákban pályázhatnak:

  1. Természeti értékeink, környezetvédelem
  2. Etológia
  3. Egészségtan
  4. Szabadon választható, biológiához kapcsolódó előadások

A középiskolások a következő kategóriákban pályázhatnak:

  1. Természeti értékeink
  2. A környezetvédelem problémái
  3. Az ember egészsége
  4. Szabadon választható, biológiához kapcsolódó előadások

Az előadáshoz szükséges eszközigényt (diavetítő, írásvetítő, projektor), kérjük, jelöljék a jelentkezési lapon!

A verseny időpontja: 2015. március 21. szombat 9:00 óra

Az eddigi rendezvényeink sikeréhez nagyban hozzájárult az iskolák és a szaktanárok pozitív hozzáállása és közreműködése, melyre ebben az évben is számítunk. Kérjük tisztelt kollégáinkat, hogy 2014. március 10-ig postán küldjék el a jelentkezési lapokat, a borítékra írják rá: „Kisbiológusok találkozója”

Cím: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
2400 Dunaújváros, Dózsa György u. 15/ a
Jó felkészülést, sikeres előadásokat kívánnak a szervezők!

JELENTKEZÉSI LAP

facebooklike
https://www.facebook.com/events/1534841403435789/?ref=22

Müllerné Ódor Marianna igazgató, és Kanálné Katona Edit munkaközösség-vezető

Emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozásra jelentkezés

kitoltendo

Emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozásra való jelentkezés:

10. évfolyamon tanulóknak                                  11. évfolyamos tanulóknak

eszef_jelentkezes10.pdf                            eszef_jelentkezes11.pdf

Kitöltött, és aláírt dokumentum leadásának határideje:
április 4. péntek

A tanulók két emelt szintű érettségire felkészítő foglalkozást választhatnak, heti 3-3 órában.
Ha a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 15.§ (1) szerint a fenntartó valamely tárgy indítását nem hagyja jóvá, akkor az érintett tanulók e tárgy helyett új, biztosan induló tárgyat választhatnak 2014. április 28-ig, minden más esetben a döntés véglegesnek számít.

Kisbiológusok találkozója 2014

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium természettudományok és sport munkaközössége a 2013/2014-es tanévben huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Kisbiológusok találkozója című rendezvényt 2014. március 22-én.

A rendezvényre szeretettel várjuk a versenyezni szándékozó, biológia iránt érdeklődő diákokat és felkészítő tanáraikat. Az egynapos diákkonferencián a tanulók rövid, maximum tízperces előadásaikkal vehetnek részt. A tanulók előadásait szakemberekből, szaktanárokból álló zsűri értékeli a tartalom, előadásmód és szemléltetés alapján. A legjobbak könyvjutalomban részesülnek. A verseny nyilvános, azon nézőként bárki részt vehet. Nevezési díj nincs.

Az általános iskolások a következő kategóriákban pályázhatnak:

  1. Természeti értékeink, környezetvédelem
  2. Etológia
  3. Egészségtan
  4. Szabadon választható, biológiához kapcsolódó előadások

A középiskolások a következő kategóriákban pályázhatnak:

  1. Természeti értékeink
  2. A környezetvédelem problémái
  3. Az ember egészsége
  4. Szabadon választható, biológiához kapcsolódó előadások

Az előadáshoz szükséges eszközigényt (diavetítő, írásvetítő, projektor), kérjük, jelöljék a jelentkezési lapon!

A verseny időpontja: 2014. március 22. szombat 9:00 óra

Az eddigi rendezvényeink sikeréhez nagyban hozzájárult az iskolák és a szaktanárok pozitív hozzáállása és közreműködése, melyre ebben az évben is számítunk.Kérjük tisztelt kollégáinkat, hogy 2014. március 10-ig postán küldjék el a jelentkezési lapokat, a borítékra írják rá: „Kisbiológusok találkozója”