Kategória: 60 év

Pásztor Bertalan: A BEMUTATKOZÁS SIKERÜLT

Pásztor Bertalan: A BEMUTATKOZÁS SIKERÜLT

1953

Azóta, hogy először léptem a pentelei fennsíkra, eltelt néhány ezer nap. Nyolcezer-ötszáznál több vagy kevesebb? Nem tudom. Ennyi idő alatt százezernyi kép került az emlékezet raktárába. Mi jelenik meg az emlékezet képernyőjén, ha felidézem az első nap eseményeit? Forró nyári nap… döcögő vonat… osztálytársak, barátok. Pihenni jöttünk, az érettségi vizsgák izgalmait akartuk kipihenni. 1951 nyarán.
Hogy vártak-e bennünket az állomáson, arra nem emlékszem. Azt viszont határozottan állíthatom, rettenetesen megéheztünk. Miután gyötrő érzésünket zenei nyelven is kifejeztük (“Éhes a banda, korog a gyomra…”), Egresi Lajos, iskolánk volt DISZ-titkára elindult étteremkereső útjára, de nem talált sem utat, sem éttermet. Ennivalót viszont talált. Valamilyen barakk előtt osztották a hideg vacsorát — ingyen. Valószínű, hogy akkor és itt nem ismerték a nyereségrészesedést, mert a vacsora még annak is elég volt, aki a kollégiumban kétszer állt sorba repetáért.
Vacsora után a szálláshelyünkre baktattunk; vagy a déli barakktáborban, vagy a Radarban helyeztek el bennünket. Este séta és “városnézés” következett. Mivel egyenes utat nemigen találtunk, eredeti programunkat bukdácsolásra változtattuk. Másnap nagy izgalommal vártuk a reggelit, bőséges adagot kaptunk megint. No, fiúk – mondogattuk egymásnak -, ezért dolgozni kell. Az első csalódás akkor ért, amikor két-három furik, négy-öt ásó és lapát jutott a huszonnyolc-harminc főnyi csapatnak. Ideiglenesen kinevezett idegenvezetőnkkel együtt déli irányba baktattunk, s valahol a gyár és a Duna között leültünk a löszpart fái alá. Itt ért a legnagyobb csalódás: egész délelőtt csak ültünk, vicceket meséltünk, s vártuk a feladatot. Hiába. Azt hiszem, mi voltunk az első munka nélkül tengődő csoport ezen a vidéken.
Mit tehettünk. Mélyen átéltük a munkanélküliek sorsát, és itt hagytuk az épülő várost.

belvaros

Második találkozásomra akkor került sor, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem DISZ Bizottsága vasárnapi munkára szervezte a bölcsészeket. Örömmel jöttünk. Párttitkárunkat, Czine Mihályt kineveztük nótafának. Egész úton mozgalmi indulókat és népdalokat énekeltünk. Ezen a napon már nem ért csalódás. Dolgoztunk reggeltől estig a gyár építésén; hordtuk a téglát, raktuk a betonvasakat. Munkavégeztével összeszámláltuk a tenyereinken keletkezett hólyagokat, és fáradtan, mégis vidám hangulatban utaztunk vissza Budapestre.
A harmadik találkozás után itt maradtam végleg. Ennek már hosszabb története van. Az ellenforradalom idején Adonyban dolgoztam, ott értesültem arról, hogy az egyik magyar szakos tanár disszidált, az akkor még névtelen gimnáziumból. Eljöttem a gimnáziumba, ismerős arcok fogadtak, de amikor a megüresedett tanári állásra terelődött a szó, s elmondtam letelepedési szándékomat, hűvössé vált a beszélgetés. Hogy miért, nem tudom, ma sem firtatom. Ennek ellenére decemberben megkaptam a kinevezésem. Cserti Jenővel, kedves barátommal indultam el a városba – haza. Motorral jöttünk, sűrű köd borította a tájat, csak “lépésben” haladhattunk. Az iskola egykori igazgatóját nem találtuk a gimnáziumban, a lakásán kerestük fel. Éva néni Salgó Dezsőné udvariasan fogadott, de amikor elmondtam jövetelünk célját, lobbot vetett a szeme; szidta a megyét, amiért az ő megkérdezése nélkül kineveztek. Akkor még nem sejtette, hogy a házasságkötésem boldog pillanatában ő fog tanúskodni.
1957. január 8-án álltam munkába. Az első két napon órákat kellett volna látogatnom, de csak egy irodalomórára engedett be a nálam valamivel idősebb szaktanár. Örökké emlékezetes marad számomra az első találkozás a harmadikos lányokkal. Hogy miért, miért nem, kollégám akkor mutatott be az osztálynak, amikor már leültem az utolsó padba. Minden lány hátrafordult, néztek, vizsgáltak, végigmértek, s én, hogy zavarom leplezzem, mosolyogtam.
Titokban én is bemutatkoztam az egyik lánynak. Gidai Erzsébet ült előttem, egyszercsak váratlanul hátrafordult, s megkérdezte: – Tanár úr, egybe kell-e írni a társadalombírálatot? Bólintottam, gondolkodás nélkül. Otthon azért megnéztem a szabályzatot. Felsóhajtottam: a bemutatkozás sikerült.

pasztorbertalan1

Az igazi próbatétel akkor kezdődött, amikor a katedrára léptem. Arany János életéről tartottam az első irodalomórát. Hogy milyen sikerrel, nem tudom. Arra emlékszem, hogy figyelt minden tanuló. Akkor is figyeltek, amikor Toldiról beszéltem, de nem értettek belőle semmit. Ezt az osztályfőnöküknek mondták el. Valami igazságot kifejezett ez a panasz, mert pályakezdésemkor mindössze három osztályban tanítottam irodalmat, ma hatban, egy osztályban pedig világnézetet. Akkor rengeteg szabad időm volt, s egy-egy órára elolvashattam a városban fellelhető szakirodalmat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kezdetben nem ismertem eléggé a diákok felkészültségét, esztétikai műveltségét. Akkor még nem, ma már tudom, hogy a színvonal és megértés összeegyeztetése örök téma, örök feladat.

pasztorbertalan2

Ennél valamivel nehezebb “feladat” várt még rám: a nősülés. Két öltöny ruha, egy lódenkabát, egy lábos – fedő nélkül -, egy kanál és egy villa. Ez volt a vagyonom. Mivel elmerültem a tanári munkában, nem sok idő jutott az udvarlásra. Ezt sem használhattam ki, mert a közvélemény szerint a pedagógus csak akkor vethet szemet egy lányra, ha feleségül veszi.
Mivel a következő tanévben levelező tagozaton is tanítottam, udvarlás nélkül megismerhettem az osztályba járó lányokat. Talán mondanom sem kell, hogy elsődleges szempont volt a helyesírás, szeresse az irodalmat, a zenét. A negyedévi beszámolón kiderült, hogy van ilyen. Neve: Szatmári Erzsébet. Félévkor – négyszemközt -, a beszámoló végén kifejeztem korrepetálási szándékomat, de ő visszautasította. Bántott a dolog. Kétségbe estem, hogy agglegény maradok. Év végén azonban szerepet cseréltünk. Ő hívott meg – a KISZ-vezetőség nevében -, hogy tartsak valamilyen előadást a vasműs fiatalok számára. A meghívást elfogadtam, és a részletek megbeszélése végett még aznap este találkoztunk a Béke földszinti presszójában. Délkeleti sarok, két lépcsőfokkal magasabban a fakerítés mögött. Itt beszélgettünk, hogy miről, nem tudom, de arra emlékszem, hogy az előadásról szó sem esett. Később műemlékké nyilvánítottuk ezt a sarkot, és megfogadtuk, hogy megismerkedésünk minden évfordulóján ott fogunk feketézni. Lebontották a farácsot, átalakították a presszót. Eltüntették azt a padot is, amely az esti csendben végighallgatta a házasságkötéssel kapcsolatos elképzeléseinket. Fényképet csináltunk egymásról a romantikus Dunaparton, ma csak a Dunára lehet ráismerni. Eltűntek a szerelmi emlékek, de házasságunk megmaradt.
Azon az estén megfeledkeztem a KISZ munkáról, de ez pusztán a véletlenen múlt, hiszen házasságkötésünk után még sokáig dolgoztam a városi KlSZ bizottságon. Az oktatás szervezése Esztergomi Imre feladata volt, az elvi irányítás az enyém. Takács Imre vezette a végrehajtó bizottsági üléseket. A hosszú-hosszú ülések szünetében berohantunk a játékterembe, s elkezdtünk focizni. Felejthetetlen csatákat vívtunk a rozoga asztalon. Játékos kedvű társaim remekül értettek a taktikához, a labdakezeléshez, kitűnően ismerték a góllövés technikáját. Engem csak a védelemben tudtak alkalmazni, ott sem sok sikerrel.

pasztorbertalan3

Találkoztam Benjámin Lászlóval, Váci Mihállyal, Köpeczi Bélával; fogadtuk Tersánszky Józsi Jenőt; vendégül láttuk Mocsár Gábort, Andor Évát s a költő Takács Imrét. Jó lenne visszaidézni Váci meleg szavait, Tersánszky humorát, Mocsár vitatkozó kedvét, most mégsem rájuk emlékezem a legszívesebben. Arról írok, akihez baráti szálak fűztek: Barsi Dénesről. A Bartók Béla Művelődési Házban találkoztam vele először. Utána gyakran meglátogattam otthonában is. Mindig szívesen fogadtak, és mindig megcsodáltam Dénes bátyám egyszerűségét, végtelen türelmét, meleg emberségét. Ma már csak dedikált regényei őrzik e rövid barátság emlékét.
Amikor megtudtam, hogy Solohov városunkba látogat, elhatároztam, hogy kezet fogok vele. Elhatározni könnyű akármit, megvalósítani már sokkal nehezebb. Első számú akadály: nem hívtak meg a fogadására, a második: Solohov látogatásakor párttaggyűlésre kellett volna mennem. Eddig egyetlenegy taggyűlésről sem hiányoztam igazolatlanul. Mit mondanak, ha nem megyek el? Ferde szem… bírálat… alapos fejmosás… fegyelmi… ? Mindent vállaltam Solohovért. A taggyűlés időpontjában a Ságvári iskola előtt várakoztam. Késtek. Kerékpárra ültem, hazakarikáztam az Emberi sorsért. Dedikáltatni akartam. Nemrégen rendeztem át a könyveket, s nem találtam sehol a világhírű regényt. Kezembe akadt a Csendes Don, amelyet régebben vettem egy antikváriumban. Szürke, kopott, elnyűtt borítólap, megsárgult lapok… mindegy, ha nincs más, elviszem ezt.
Fogadás az iskola bejárata előtt. Úttörők színes koszorúja vette körül a vendégeket. Az iskola megtekintése után az író dedikált. Először két úttörő tette elé a vadonatúj könyvet, Solohov föl sem nézett, úgy írta rá a nevét. Aztán én következtem. Amikor megpillantotta agyonolvasott könyvem, felnézett rám. Felnézett rám ez a nagy író, s én a pásztorok királyának éreztem magam. Ráírta a nevét.
Ma sem értem, miért lepődött meg annyira, miért nem akarta elhinni, hogy ez az ő könyve, hiszen a ronggyá olvasott könyv a legnagyobb elismerés – a Nobel- díj után.

Megjelent: Tavasz ’75 – Találkozás a várossal 1975

 

Ifjúsági mozgalom iskolánkban

00

Ifjúsági mozgalom iskolánkban

nagyjenone
írta: NAGY JENŐNÉ KISZ vezető tanár

A DISZ 1953-ban alakult meg iskolánkban. Titkára Andócs Mária, szervező titkára Horváth László volt. A város részéről Papp László volt az iskolai szervezet instruktora. A DISZ szervezte meg az első iskolai klubdélutánokat, valamint az első és azóta hagyományossá váló álarcos bált. A DISZ tanulmányi és tisztasági versenyt hirdetett az osztályok között, és a győztes osztálynak vándorzászlót adott.

alarcos          tanc

Gyakoriak voltak iskolánkban a vasárnapi kirándulások a dunapartra és a környékre.

dunapart
A II. b. osztályban társadalmi bíróságot szerveztek a DISZ tagok. Ez a bíróság felelősségre vonta a rosszul tanulókat és a fegyelmezetlen magatartású tanulókat.
Gidai Gyula kéthetenként rendszeresen kollektív mozilátogatást szervezett. Szentmiklósi Csaba és Horváth Tamás minden nagy ünnepre szépkivitelű faliújságot szerkesztettek.

klub

Az ellenforradalmi események megszakították ezt a munkát, de később az új ifjúsági szervezet vezetésével tovább folytatódott.
Iskolánkban 1957-ben alakult meg a KISZ. Az ellenforradalmat követő időkben a taglétszám alig tett ki 7-8 tanulót, akik akkor főleg IV. osztályos tanulók voltak. Komoly szervezeti élet nem volt még akkor iskolánkban. A KISZ tagjainak fő feladata és munkája abban állt, hogy egyéni, sokszor elszigetelt vitákban kellett meggyőzniük osztálytársaikat. A viták kizárólag az 1956-os ellenforradalmi eseményekből folytak, valamint a Szovjetunió szerepéről hazánk életében. Az iskolai kommunista tanulók vezetője Biró Teréz volt.

zaszlok

Az 1957-58-as tanév elején a szervezet vezetője Lőwei Jenő volt. Ebben az időben számbelileg megerősödött a szervezet. A taglétszám 28 főre emelkedett. A szervezet befolyása az iskola életére még nagyon elenyésző volt. A tanév második felében kezdődött meg a szervezeti élet fokozatos feljavulása. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az új KISZ tagok között voltak az akkor III. osztályos közszeretetnek és megbecsülésnek örvendő növendékek, mint Bars Ruth, Kasszián Anna, Bánkúti Éva, Kiss Júlia, Szabó Ferenc és még többen mások. Ez a kis csoport, ha munkája nem is volt kifogástalan, játszotta a legnagyobb szerepet eddigi szervezeti életünkben. Különösen fellendült a munka, amikor a taggyűlés Szabó Ferencet, akkor I. b. osztályos tanulót választotta meg a szervezet titkárává. Az új titkár nagy lendülettel és energiával kezdett el dolgozni. Társai hallgattak rá, becsülték őt komoly és szerény magatartásáért. Megerősödött a vezetőség több új taggal is, akik közül ki kell iemelni Bars Ruth és Kiss Júlia tanulókat.
Ebben az évben több jelentősebb eredményt értünk el. Ekkor jelent meg a debreceni középiskolák “Útmutatója”, amely a középiskolás próbázások bevezetését javasolta konkrétan kidolgozott terv formájában. Bár szervezetünk erre központi utasítást nem kapott, mert kísérletképpen csak néhány iskolában indult meg először a próbamozgalom saját hatáskörünkben vállalkoztunk beindítására a mi iskolánkban is. Több hibát követtünk el, ez igaz, de ezek közül néhányat menetközben felismerve, igyekeztünk kijavítani. Az 1958/59-es tanévre minden középiskolában beindult ez a mozgalom. Igyekeztünk a legjobb KISZ tagokra bízni a próbacsoportok vezetését. Mint csoportvezetők Almási Bálint, Bánkúti Éva és Kasszián Anna dolgoztak jól. Ők nemcsak a csoport foglalkozásait vezették jól és érdekesen, hanem a csoportjukba tartozók iskolai munkáját és egyéni magatartását is figyelemmel kísérték.

csoportkep

Ugyanebben a tanévben, a tanév második felében indult be nálunk a KISZ tagok számára kötelező Ifjú Kommunista próba. A próbázások szervezését Kiss Júlia végezte. A legszebb csoportnaplóért könyvjutalmat kaptak a szervezettől Pálfi István és Bartha Emőke csoportjai. A tanév végén a próbáztatásokat a tantestület kommunista tanárai vállalták magukra.
Ugyancsak ebben a tanévben született meg az azóta is jól működő KISZ faliújságunk, a “Diáktarisznya”. A szerkesztő bizottság vezetője Bars Ruth volt. Minden héten új szám jelent meg, amelyben az iskolai diákélet problémáit, nevezetesebb eseményeit, egy-egy kis epizódot a diákélet örömeiről és nehézségeiről igyekeztek megörökíteni a szerkesztő bizottság tagjai. Ezen az állandó jellegű faliújságon kívül minden nevezetesebb nemzeti és nemzetközi ünnep alkalmával ünnepi faliújság jelent meg. Bars Ruth nagyon becsületesen és lelkesen végezte ezt a munkát. Munkájában elsősorban Horváth Dénes és Tóth Éva segítettek sokat.
Szabó Ferenc titkársága alatt először 1958, majd 1959 nyarán legaktívabb kiszeseink részt vettek a Hanságban szervezett ifjúsági építő munkában. Mindkét alkalommal igen jól dolgoztak ezek a fiúk, amit bizonyít az is, hogy kitüntetett csoporttá váltak. (Horváth János, Horváth Sándor, Rutai Ottó, Martonyi Zoltán és még többen mások.)
1958-ban nagy ünnepi taggyűlésen emlékeztünk meg a MKP születésének 40. évfordulójáról. Az ünnepi előadást Ágotái Emma IV. a osztályos tanuló tartotta.

csoportkep2

A 40. év, valamint a Magyar Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából szervezetünk nagyszabású kulturális megemlékezést szervezett iskolánkban. Ez alkalommal tartottuk meg szervezetünk zászlóavató és névádó ünnepélyét is. A zászlót a Sztálinvárosi Kiskereskedelmi Vállalattól kaptuk. A KISZ tagság Geisler Eta ifjú kommunista mártírt választotta névadójául. Ez volt az első nagyszabású rendezvényünk, amelyet KISZ tagok és Kilián próbások közösen rendeztek.
1958 decemberében ismét nagy ünnepünk volt. Ideiglenes tagkönyvünk helyett megkaptuk az állandó, piroskötésű KISZ tagsági könyvet. Az ünnepélyen jelen volt iskolánk igazgatója, valamint Komáromi István veterán kommunista, a Dunai Vasmű erőmű részlegének dolgozója, aki ünnepélyesen kiosztotta az új tagsági könyveket.
Az 1958-59-es tanév második felében taggyűlésünk Horváth Jánost választotta meg titkárnak. Tanulva az előző tapasztalatokon, időben kijelöltük a próbázó csoportok vezetőit. Horváth Jánoson kívül több új vezetőségi tag került be a vezetőségbe, így pl. Horváth Sándor, Tóth Éva, Ágotái Ildikó. Sok új felvételt tárgyalt meg az évvégi taggyűlés a lepróbázott Kilián csoportosok közül. Ekkor küldtünk először ifjúgárdistákat a városi Ifjú Gárda csoportba. (Pálfi István, Dévai Júlia, Erdélyi József és mások).
Az új tanév elején megkezdődtek az előkészületek az MSZMP VII. kongresszusára. A párt által közzétett tézisekről a KISZ taggyűlésen Nagy Jenő, a Sztálinvárosi Hírlap munkatársa tartott előadást.
Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából a KISZ Központi Vezetősége megindította az “Ifjúság a szocializmusért” mozgalmat, amelynek szervezését iskolánkban Horváth Sándor szervezőtitkár végezte. 233 tanuló jelentkezett a mozgalomban való részvételre.
1959 novemberétől a titkári teendőket Ágotai Ildikó látja el. A régi Diáktarisznya szerkesztését már év elejétől fogva Tóth Éva vezeti, továbbra is igen sikeresen.
Ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg a KIMSZ 41. évfordulójáról. Megnövekedett ifjú gárdistáink létszáma, és közülük Martonyi Zoltán és Erdélyi József tanulókat javaslat alapján felvették a munkásőrségbe is. Szervezetebbé váltak taggyűléseink is. A vezetőség munkájának javulását bizonyítja, hogy most már nemcsak szervezi a mozgalmi munkát, hanem ellenőrzi is. Különösen az úttörő vezetőkként dolgozók munkáját kérik számon, hogy ezzel is közvetett úton segítsék az úttörő munkát.
Bekapcsolódott szervezetünk a József Attila olvasómozgalomba is, melynek keretén belül 31 résztvevő bronz, 8 pedig ezüst jelvényt kapott. Nagy lendülettel folyik a társadalmi munka szervezése is, amelyben Nagy Pálné tanárnő segíti a szervezetet.
Nyilvános taggyűlés keretén belül értékeltük ki az “Ifjúság a szocializmusért” mozgalom iskolai eredményeit, és kiosztottuk a jelvényeket is, amelyet a jó eredményért kaptak. Ugyanitt osztottuk ki a Hazafias Népfront által kiadott emléklapokat 15 éves tanulóinknak, akik egyidősek népi demokráciánkkal. Az újonnan felvett KISZ tagok ezen a taggyűlésen tették le az ünnepélyes KISZ esküt és kapták meg tagsági könyvüket.
Rendszeresen resztvettek a KISZ tagok ebben az évben a városi KISZ Bizottság által szervezett Ifjúsági Akadémián.
Nagy eredmény szervezetünk életében, hogy ebben a tanévben 110 tanuló jelentkezett Kilián próbára, és azt sikeresen be is fejezték. A próbázások alkalmával különösen jól szerepeltek Simon Ottila, Kökény Mária és Abaffy József csoportjai, ahol főleg első osztályos tanulók voltak. A próbázás befejezése előtt 62 KISZ tag volt iskolánkban. Most az év végi taggyűlések után, ahol megtárgyaltuk a próbázók tagfelvételi kérelmét, taglétszámunk 150-re emelkedett. Szervezetünk életében először haladtuk meg a 100-as létszámot, ami a menet közben elkövetett hibák ellenére is arról tanúskodik, hogy szervezetünk befolyása iskolánk tanulóifjúságára megnőtt. A jövő tanévre megválasztott vezetőségi tagjaink: titkár: Ágotai Ildikó, szervező titkár: Virág Mihály, kultúrfelelősök: Roósz Éva és Sólyom Sándor, sportfelelős: Dévai Júlia, faliújságszerkesztő: Horváth Ákos, gazdasági felelős: Heszberger Márta, jegyzőkönyvvezető: Horváth Sára.

enekkar2
Sok sikert aratott énekkarunk. Vezető: Székely István

 

Az 5+1 napos oktatás bevezetése

00

Az 5+1 napos oktatás bevezetése

nagypal   vargasandor

Írták: NAGY PÁL és VARGA SÁNDOR tanárok

Az 1959-60. tanévben iskolánk I. b osztálya bekapcsolódott az 5+1 napos oktatásba, és ezzel jelentős lépést tettünk előre, – a gyakorlati képzés szélesebb alapokra került iskolánk munkájában. Az 5+1 nap azt jelenti, hogy a tanulók 5 napon át az iskolában tanulnak, 1 napot pedig munkával töltenek. A gyakorlati oktatás személyi és tárgyi feltételeinek biztosításában jelentős segítséget nyújtottak az üzemek vezetői. Az I. b osztály tanulói három csoportban vesznek részt a foglalkozásokon Az 1. csoportban 14 fiú a Dunai Vasmű területén az ipari-tanuló-intézet segítségével és támogatásával a villamosipariban szerez elméleti és gyakorlati ismereteket. A foglalkozásokat Rozinka István, az intézet szakoktatója vezeti, aki szakértelemmel és szeretettel foglalkozik a tanulóinkkal,

muhelymunka2       muhelymunka3

A heti 1 napos munka általában 2 óra elméleti és 4 óra gyakorlati foglalkozásból áll. Az elméleti órákon elektrotechnikát, anyagismeretet és villamosipari szakrajzot tanulnak. Az itt szerzett elméleti ismereteket később majd a villamos berendezések tanulmányozásánál, szerelésénél, javításánál hasznosítják. A gyakorlati foglalkozásokon alapozó munkával, lakatos munkával foglalkoznak. Eddig a fém hidegen való megmunkálásával, fűrészeléssel, kalapálással, reszeléssel, fúrással ismerkedtek. Mindegyik tanuló készített egy kalapácsot.

muhelymunka

muhelymunka4

A kalapács elkészítésével a reszelés műveletét jól begyakorolták. Most egy-egy fémfűrészkeret elkészítésén dolgoznak. A tanulók jó előmenetelt mutatnak az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon egyaránt. 1 Ha munkájukat hasonló, vagy még nagyobb szorgalommal végzik, akkor érettségi után, rövid időn belül sikeres szakmunkás vizsgát tehetnek és ha nem mennek egyetemre vagy főiskolára, bekapcsolódhatnak a termelő munkába. Az I. b. osztály 29 leánytanulóját két csoportra osztottuk, 14 tanuló a Vörös Október Férfiruhagyár tanműhelyében tanul, 15 pedig a Hazai Fésűsfonó helyi fióküzemében szerez szakmai tapasztalatokat. Mielőtt az oktatás folyamatának elemzésére rátérnénk, feltétlen meg kell említeni, hogy annak zavartalan biztosítása elsősorban annak a segítőkész szellemnek köszönhető, mellyel mindkét üzem igazgatója, vezetősége és dolgozói részéről álltak rendelkezésünkre feladatunk megoldásában. Mind a ruhagyár igazgatója, Koltai Lajos elvtárs, mind a fésűsfonó igazgatója, Szabó Béla elvtárs a tőlük és az üzemtől kitelő legnagyobb segítséget nyújtották azzal, hogy az oktatáshoz rendelkezésre bocsátották üzemük helyiségeit, tárgyi berendeléseit, és olyan személyek kezébe adták tanulóink szakmai képzésének irányítását, akik nemcsak az ehhez szükséges szákmai tapasztalatokkal rendelkeznek, hanem szeretettel és lelkes odaadással is foglalkoznak a gyerekekkel. A ruhagyár részéről Tóth Dezső, a fésűsfonó részéről pedig Romhányi László gépészmérnök elvtársak nemcsak biztosítják az oktatás lehetőségeit; hanem annak aktív részesei is, egyrészt állandó figyelemmel kísérik a tanulók fejlődését, másrészt gépismereti órákat tartanak. Az oktatás vezetői Arnold Zoltán és Kiss László technikusok pedagógiai lelkiismeretességgel szervezték meg az oktatás láncszemeit, állították össze tematikáját és lankadatlan szorgalommal folytatják munkájukat. Mindezeken túl segítségünkre álltak az üzemi párt, szakszervezeti és KISZ bizottságok, továbbá a művezetők és az üzem munkásai is.

politechnikavarras

Politechnikai oktatás a Vörös Október Férfiruhagyárban

Mivel eddig csaknem egy teljes tanév, van mögöttünk, ezen a megtett úton módunkban áll a végzett munka értékét az elért eredményeken lemérni. A technikai képzés elsődleges célja az, hogy tanulóink közvetlen megismerés, érzékelés és tapasztalat kapcsán tanulják meg szeretni, becsülni és tisztelni a termelő munkát, melyből fakad az életben ami jó, szép és nemes. E cél elérése terén az eddigi eredmények biztatóak. Ha azokból az ösztönös megnyilvánulásokból indulunk ki, hogy a tanulók boldogságot éreznek, ha a gépek mellett lehetnek, büszkék, amikor egy munkarészlet elvégzése sikerrel jár, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy elértük a célunkat. A másik igen fontos célja a gyakorlati oktatásnak a manuális készség kifejlesztése. Ezen a téren az eredmények már kevésbé kielégítőek. Bár kétségtelen van eredmény a kézügyesség fejlődésé terén is, de a kézmozgás még egyelőre eléggé határozatlan, bátortalan és lassú. Természetesen itt is van különbség a tanulók között. Igen érdekes az, hogy a manuális. készség fejlődése terén sokkal könnyebb a megállapítása annak, hogy melyik tanuló milyen szorgalmas, fegyelmezett, avagy csupán képességeivel éri el eredményeit, mint a tanulás terén. Vannak tanulók, akik tanulmányilag közepesek vagy gyengék, ugyanakkor gyakorlati képzésben igen szép eredményeket érnek el. Pl. a ruhagyári csoportban Molnár Anna és Búzás Anna, a fésűsfonóban pedig Pásztor Anna, Jilling Mária és Szabadi Ágnes tűntek ki lankadatlan szorgalmukkal.

vegyeszek

A harmadik fontos cél az lenne, hogy tanulóink a négyéves szakmai képzés alatt összegyűjtsenek annyi szakmai ismeretet, hogy ha meg is szereti, az általa tanult szakmát, az érettségi után esetleg rövid tanfolyam elvégzése után szakmai vizsgát tehessenek. Ezen a térén még tervünk teljesítésének első negyedrészénél tartunk. De az eredmények bíztatóak. Persze meg kell jegyezni, hogy ez a feladat szakmánként különbözik, függ a kérdéses szakma gépesítési és automatizálási, fokától. így pl. merőben más a helyzet az említett két szakma esetében. A ruhagyári szakma elsajátításához sokkal több gyakorlati alapismeret és manuális gyakorlás szükséges, mint a fésűsfonó kezeléséhez. Ezen a téren az az elgondolás látszik jobbnak, ha a gimnáziumi tanulókat a lehetőség szerint olyan szakmák felé irányítják, melyek az automatizálás terén magasabb fokon állnak, mert a szakmai képzéssel párhuzamosan folyó általános művelődés révén rendelkezni fognak azokkal az általános tudnivalókkal is, melyek a jövő fejlettebb szocialista ipara számára nélkülözhetetlenek.

ebed

Ezek a tanulók lesznek azok, akik tanulmányaik elvégzése után aktív kapcsolatot fognak alkotni a szellemi és termelő munka között, s mintegy letéteményei lesznek a fizikai és szellemi munka közötti különbség felszámolásának.

Jubileumi koncertek

20131011jubileumikoncert

2013 október 11-én  gimisekből, volt gimisekből álló zenekarok/alkalmi formációktól volt hangos az aula. A jubileumi koncerten felléptek: Industrial Action, Molnár Stefánia, Stranded Whales, Sweet Buscemi, Dalai Dávid, Hegyi Zoltán és Rostási Marcell, és az est zárásaként pedig a Season 7. Ugyanezen az eseményen mutatta be tanárparódiáját Bakos Norbert is, erről korábban már olvashattak.

KÉPEK

Koncertek listába szerkesztve:

Tanárparódia – Akkor és most

bakosnorbert

Tiszta véletlen csak hogy pont ma került újra a “képernyőre” Bakos Norbert volt diákunk tanárparódiája, de a 10 év, az 10 év.

Bakos Norbert előadása az októberi jubileumi napok alkalmából:

És kezdetleges technikával megörökített bolondozás 2004-ből.

Tizenöt/tíz esztendő

00

Tizenöt esztendő

Gondolatok felszabadulásunk 15. évfordulójára

siklosipalSiklósi Pál

 pincesor

Akinek gyermeke van, gyakran érezheti azt az ellágyulást, ami olyankor fogja el az embert, ha távolról, észrevétlenül szemléli gyermekét, és valami megható emberi tulajdonság kifeslését lesheti meg benne.
De azt az érzést, ami a pedagógust fogja el olyankor, amikor először kerül szembe egy osztályra való nyíltszemű, nyílásra kész szívű, figyelő eszű embersarjjal, azzal a tudattal, hogy ezek emberré válása az ő munkájának, emberségének lesz az eredménye, ezt az érzést csak pedagógusok ismerhetik. Az első ilyen találkozás felejthetetlen, meghatottsága nem ismételhető, nem utánozható, el nem feledhető.

sagvari

Velem működésem 13. évében mégis megesett, hogy ez a különös, egész életre szóló meghatottság újra erőt vett rajtam. A tanulók, akik, ebben az évben a kezem alá kerültek, mind 1944-45 vérrel, könnyel, bizonytalansággal, szenvedésekkel terhes, de szabadságot szülő napjaiban kezdték meg életpályájukat. Tizenöt év elteltével az egész magyar nép munkájával nekik épült tízéves új szocialista városban egy vadonatúj iskolaépület friss falai között, hevenyészetten berendezett tanteremben az ország minden tájáról összeseregelve álltak előttem a tanév kezdetekor.

szilagyi

És én úgy éreztem, hogy most kezdem pályafutásomat, ezek az első igazi tanítványaim. Ez az az “új nép, másfajta raj”, amelyről József Attila jóslata annyit visszhangzott a fülemben.
Ezek a gyermekek már semmit sem ismernek a múltból, legfeljebb az idősek elbeszéléseiből, könnyen mesének vélvén csupán az egészét. Az emberhez méltó élet, a tizenötéves gondoskodás azokat a nélkülözéseket is hamar feledtették szervezetükkel, amelyeket csecsemőfejjel a háború örökségeként kellett elszenvedniük. Tizenöt éve, tudatuk első nyiladozásától kezdve, azt látják, hogy a társadalom minden erőfeszítése, szüleik, a hivatalos szervek, a párt minden figyelme arra összpontosul, hogy nekik minél boldogabb holnapjuk, minél szebb, minél emberibb jövőjük legyen. (Meg kell mondani – és ez nem üres dicséret -, hogy ezek a gyerekek tökéletesen megérdemlik, és becsületesen meghálálják a róluk való gondoskodást.)
Az ünnepi meghatódás pillanatai nagyon alkalmasak arra, hogy az embert eszmélkedésre serkentsék, elgondolkoztassák.
Bennem az a gondolat merült fel, hogy milyen két perspektívát tekinthetett volna át e gyermekek születésekor a római kapuk kétarcú Janusa, ha a magyar történelem nagy sorsfordulójának, a felszabadulásnak emlékívén elhelyezve, mindkét arcával 15-15 évet tekinthetett volna át.
Az egyik arc éppen 1930-ra tekintene vissza, a gazdasági válság talán legnehezebb esztendejére. A magyar gazdasági élet a dolgozó tömegek számára a reménytelenség földje volt. Faluhelyen boldog volt, aki valamelyik uraságnak látástól vakulásig robotolhatott. Az én diákjaimhoz hasonló tizenötévesek akikor javában kanászkodtak, béreskedtek, cselédeskedtek, nem ülhettek az iskola padjaiban. A munkaképes felnőttek uradalmi pusztákon közös cselédlakásokban élték le életüket, vagy félországot bejárták summáscsapatokban. Legfeljebb öreg korukra húzódhattak be a falvakba jussolt vityilóikba, de megszokott volt a fiatalabbak kegyelemkenyerén éldegélő, vagy éppen szegényházban sorvadozó, magával tehetetlen öreg is.
A falvakban sok volt az eszkimó, a fóka kevés. A kisparasztok kezén alig maradt föld. A túlnépesedés ellen egykével, városra özönléssel és kivándorlással védekeztek.
Városon sem volt kedvezőbb a helyzet. A férfimunkaerőt fokozatosan női és gyermekmunkával helyettesítették, ami a kizsákmányolásnak ördögi fogása volt. Így egyrészt a munkanélkülivé vált férfikezek olcsóbban kínálták munkaerejüket, másrészt a helyükre állított nőknek és gyermekeknek csak félbért fizettek.
A szemérmetlen gazdasági kizsákmányolást a legleplezetlenebb politikai kisemmizés kísérte és támasztotta alá. A dolgozó tömegeknek semmiféle politikai képviselte nem létezett. Az igazi munkásmozgalom, a munkásosztály haladó pártja illegálitásba szorítottan vívhatta csak elkeseredett harcát. A szociáldemokraták, akik magukat a munkásság képviselőinek nevezték, lepaktáltak az uralkodóosztállyal néhány parlamenti hely biztosítása ellenében. Titkos szavazás csak a városokban volt, a falvakban nyiltan kellett a hivatalos, jelöltekre szavazni a csendőrszuronyok árnyékában.
Ilyen gazdasági és politikái körülmények mellett mit várhattak a dolgozó tömegek kulturális téren? Az elemi iskola 6 osztályának elvégzése papíron kötelező volt ugyan, de a hatalom tényleges birtoklóinak, a földesuraknak fontosabb volt, hogy legyen kanászuk, kukoricapásztoruk, dióverőjük, krumpliszedőjük, olcsó gyermekmunkaerejük, mint hogy a béresek fiatal nemzedék megtanuljon írni-olvasni. És mi lehet az analfabéták kulturális igénye? Az alapvető műveltség meg nem adása mellett csak természetes volt, hogy a tömegek számára semmiféle kulturális létesítményt sem teremtettek akkoriban. A »népszerű« lápok rémhírei, hátborzongató történetei jelentették az egyedüli szellemi táplálékot és egyben a legzüllesztőbb példamutatást.
Az egészségügyi gondoskodás is elégtelen volt. Megesett, hogy a kiskondást átfúródott gyomorfekély-görcsök gyötörték meg. A szülőktől kezdve mindenki arra várt, hogy majd magától megjön a gyógyulás. Mire mégis kórházba vitték, már nem lehetett rajta segíteni.
A kisemmizett, elhanyagolt, kultúrálatlanságban tartott tömegek alig eszméltek a fasizmus leplezetlen előretörése idején is. így azután könnyen ágyútöltelékké tehették, géppuskák elé, tankok alá kergethették a magyar százezreket, az ébredő tudatúakkal pedig megtöltötték az internáló táborokat, a munkatáborokat, a gázkamrákat. Nyersanyaggá, iparcikké züllesztették az Embert!
Ennek az apokaliptikus rohanásnak vetett véget 1945, a felszabadulás.
Onnan napjainkig áttekintve a másik 15 évet, merőben más kép tárul elénk.
Ma a mezőgazdaság a szocialista nagyüzemek megteremtésével modern munkakörülményeket biztosít a falusi dolgozó tömegeknek. Egészséges, tiszta feltételek között dolgozva, milliós jövedelmű gazdaságok gazdája lehet ma a magyar paraszt.
Városunkban az üzemi munkások társadalmunk minden szempontjából legjobban megbecsült tagjai közé tartoznak. Előnyös munkabérviszonyok között biztonságos, egészséges munkakörülményekről gondoskodik a nép állama, hiszen az üzemek gazdája maga a nép. A gyermekek dolgoztatása megszűnt. A gyermekek ma vidám fiatalságukat tanulással, erejük gyarapításával, az életre való komoly felkészüléssel töltik el. Megsemmisültek azok a botrányos megkülönböztetések, amelyek a nőket sújtották. Nemcsak a munkájuk részesül a férfiakéval egyenlő anyagi elbírálásban, hanem az élet minden területén egyenlő érvényesülési lehetőségeket biztosít számukra népünk alkotmánya, pártunk következetes és fáradhatatlan felvilágosító munkája és elvi harca.
A teljes gazdasági felszabadítás tökéletes politikai szabadsággal jár együtt. Ma 18 éven felül mindenkinek teljes és egyenlő állampolgári jogai vannak. A választások a teljes titkosság és demokratizmus jegyében kerülnek lebonyolításra. A törvényhozás a legszélesebb néptömegek véleményének állandó figyelembevételével végzi tevékenységét; a képviselők, tanácstagok kötelesek választóiknak beszámolni munkájukról. A választók visszahívási joggal is rendelkeznek velük szemben.
A gazdasági és politikai szabadság természetes következménye a hatalmas kulturális felemelkedés. Ma már nincsenek analfabéták Magyarországon. A középiskolai érettségi hamarosan mindenki számára elérhető lesz. A felnőttek között is évről évre egyre nagyobb tömegek törekszenek arra, hogy leérettségizzenek. Az érettségizett diákok nagy százaléka (különösen sok munkás és parasztgyerek) tovább tanul. Egyetemeink a legváltozatosabb életpályákra készítik elő hallgatóikat. Sok fiatal számára az ösztöndíjas külföldi tanulmányokat is biztosítja népi államunk.
Színházaink állami támogatással soha nem képzelt magas színvonalra emelkedtek. A rádió, a napilapok közszükségleti cikké lettek. Növekszik a könyvtárak és múzeumok, valamint azok látogatóinak a száma. A nép állama különös anyagi megbecsülésben részesíti tudósait és alkotó művészeit.
Egészségügyi téren a társadalombiztosítás kiterjesztése az ország valamennyi dolgozójára megtörtént. A nép állama minden egyes polgárát gondos egészségügyi ellenőrzésnek veti alá már megszületése előtt. Szülőotthonok, bölcsődék, óvodák, napközi otthonok gondoskodnak az ifjú nemzedék egészséges felnevelkedéséről. A gyermekbetegségeknek oltások sorozatával, tisztasági és egészségügyi intézkedésekkel veszik elejét. Az orvosellátás ingyenes, a gyógyszerekért alig kell valamit téríteni. A korszerű, higiénikus lakások, a széleskörű munkásüdültetés is a nép- egészségügy javítását szolgálják.
Erő, egészség, vidámság, megelégedettség, jólét, emelkedő kulturális és életszínvonal jellemzik a felszabadulásunk óta eltelt 15 évet.

19600501

A magyar nép vezetői szövetségeseinkkel vállvetve, a világ valamennyi dolgozójával egyetértésben népünk további felvirágoztatásáért következetesen a szilárd és állandó világbéke megvalósításáért küzdenek.
Mi, akiknek apáit két világháború viszontagságai dobálták Európa egyik végéből a másikba, akiknek legértékesebb ifjúéveit döntötte romba a második világháború, a legkonokabb erőfeszítésekkel azért küzdünk, hogy soha ne kelljen ennek a most nyiladozó tizenötéves nemzedéknek megismerni azokat a rettegéseket, azokat a szenvedésekét, borzalmakat, amelyek az előttük járó nemzedék életét megkeserítették a két imperialista világháborúban és a kizsákmányolás közben eltelt féktelen évtizedeiben.

beket

Hadd jusson osztályrészül a mi tizenötéveseinknek, kedves, életvidám, bíztató reményekkel teli új hajtásainknak, hogy gazdag, verőfényes években lombba szökve, az emberi haladás gyümölcseit érleljék meg békés alkotóéveik bőséges kihasználásával szocialista népünk további boldogulásának megalapozására.

SIKLÓSI PÁL

OKTÓBER

KISS ÁGNES:

Új próbálkozás a gimiben

Október

Egyik ismerősöm péntek délután megkeresett. “Elviszlek valahova, ami biztosan érdekelni fog téged” – mondta.
A Münnich Gimnázium felé menet több szállingózó fiatallal találkoztunk. “Odajönnek, ahova mi” – biztosított ifjú utitársam.
Mikor megérkeztünk, először nyekergő dob- és gitárpróbát hallunk, majd teljes bedobással rockzene tölti be a gimi kultúrtermét: régi Rolling Stones és Curi számok. A zenélő fiúk körül a földön, a szétszórt padokon fiúk, lányok ütik a ritmust, tapsolnak, ha jönnek a kedvelt dallamok. Október – tudom meg tőlük az együttes nevét. Negyedikesek. Varga Livius, Kiss Tibor, Kiss Endre, Mikuli Ferenc, Hetényi Csaba, Kiss Norbert – sorolják gondolkodás nélkül a neveket. Mindenki ismeri őket a suliban, ez a magyarázat. Amikor kérdezem őket vállat vonnak, nem tudják, mikor állt össze a csapat.
– Készültünk a legutóbbi nyitott napra. Váratlanul plakátok jelentek meg a falon: Október. Eddig azt sem tudtuk, hogy van ilyen. Aztán jött az első bemutatkozásuk – emlékezik vissza Hennike.
– Egyszercsak itt voltak. Többnyire decemberben tudtuk meg , hogy egy-két negyedikes fiú összeállt, és zenélni fognak nekünk. Tombolás volt – válaszolja Éva.
Szájról-szájra terjedt a hír, hogy a nyitott nap sikere után ismét bemutatkoznak. Az énekkari próba elmaradt, helyette ők “lettek”, de ezt senki sem sajnálta.
A terem zsúfolásig tele.
– Ti miért jöttetek el? – szólítom meg az ajtóban ácsorgó csoportot.
– Miért, hol kellene lennünk? – vágnak vissza és nevetnek – Az Október egy jó társaság. Liviusékban van valami, amivel maguk mögé tudnak állítani minket – mutatnak körbe. Az is látszik, hogy ők nagyon jó barátok. Sokan azt hiszik, hogy beképzeltek, mert megvan a maguk szoros csoportja, akikhez nagyon nehéz közeljutni, bekerülni közéjük.
Anikó kicsit kritikusabb:
– Persze a felszerelés. Decemberi bulijukon tízpercenként mikrofont kellett cserélni, mert nem lehetett hallani Csaba hangját. Az is kár, hogy nem rukkolnak még elő saját számmal.
Persze, a fiúk nem dédelgetnek magukban zenészi álmokat. Inkább a Külkereskedelmi, Állatorvosi, Képzőművészeti Főiskolára való bekerülésre hajtanak. A közös zenélgetés hobbi, diáktársaiknak pedig egy-egy jó hangulatú összejövetel.
A zenészek pakolnak, mi is szedelőzködünk. A “koncert” mára véget ért. De még találkozunk….

forrás: Radír (Rudas Amatőr Diák Írások) 1989

Hajókirándulás

Fából vaskarika, vetélkedők, Duna, dunakanyar, Hunyadi, az egész iskola, és még lehetne végtelenül sorolni mi minden kapcsolódik a 4 évente megrendezett HAJÓKIRÁNDULÁSHOZ. Sajnos az utóbbi években ez a hagyomány megszűnt, de nagy örömmel gondolunk vissza ezekre az együtt töltött napokra.

1987. 09. 08. Hajókirándulás

1954/55 tanév – ötvenes évek

1954-1955

Az új tanévben kedvezőbb körülmények közé került iskolánk. 9 új nevelőt kaptunk, név szerint: Szabó Gyula, Dibusz Sándor (orosz), Siklósi Pál (magyar), Varga Sándor (biológia), Nagy Pál (matematika), Hammerl Ferenc (testnevelés), Nagy Pálné (biológia), Kalina Erzsébet (kémia).

tantestulet

Helyiségeink is szűknek bizonyultak, leköltözhettünk a volt múzeumi és könyvtári  és könyvtári helyiségekbe a földszintre.

03

130 tanulóval kezdtük meg az új tanévet. Az új kartársak és új tanulóink hamarosan beilleszkedtek új környezetükbe és a munka jól haladt. Kialakultak a különböző szakkörök, melyekben szívesen bővítette ismereteit ifjúságunk. Létrejött az énekkar Székely Endre karnagy vezetésével. A sportélet is fellendült és tanulóink több bemutatón és versenyen vettek részt. Az Ifjúsági szervezetünk a DISZ is segítette az iskola munkáját, valamint fellendítette a kultúréletet is.

1955eloadas

A gimnázium III.a-b osztálya előadta
Kisfaludy Károly: Kérők című darabját 1955-ben.
Az előadással jártuk a vidéket (“tájoltunk”).

A képen:
Kótay Kálmán
Kovács Edit
Gidai Gyula

A DISZ II. Kongresszusára rendezett seregszemlén tanulóink szép sikerrel szerepeltek. Nagy élményt jelentett Zója Kozmogyenszkaja asszony látogatása is. Felszabadulásunk 10. évfordulóját méltóan ünnepeltük meg.
A jó munkáért többször kaptunk a városi és Megyei DISZ Bizottság részéről dicséretet. A tanév folyamán 4 pedagógusunk kapott a jó munkáért pénzjutalmat. Gábor Gabriella, Nagy Pálné, Varga Sándor, Hammerl Ferenc.
Az iskolaév munkáját semmi sem zavarta és a vizsgák is nyugodt légkörben folytak.
A tanévet június 19-én az évzáró ünnepéllyel zártuk le.

bizonyitvanyosztas

1955 június hó

Dr. Salgó Dezsőné – igazgató

Az 1953/54 tanulmányi évben kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulók, akik megérdemlik, hogy nevüket az albumban megörökítsük:

  • Dudás Mária – Sztálinváros
  • Fekete Teréz – Sztálinváros ófalu
  • Horváth László – Sztálinváros ófalu
  • Kosszián Katalin – Pusztaszabolcs
  • Németh Julia – Sztálinváros ófalu
  • Szentmiklósi Csaba – Sztálinváros ófalu
  • Sivák Gyula – Sztálinváros ófalu
  • Horváth Tamás – Sztálinváros ófalu

Sztálinváros. 1954. VI. 23-án

Dr. Salgó Dezsőné – igazgató

 

oklevel

 további képek

Az első ballagók

1957ballagas

További képek

ujsagcikk

Ballagás a gimnáziumban

“Bár zord a harc, megérzi a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák!”

E néhány kedves sor került a sztálinvárosi Általános Gimnázium IV. osztályos ballagó diákjainak meghívójára.
A ballagási ünnepség május 11-én délelőtt 11 órakor kezdődött. Az iskola virágba öltözött tornatermében búcsúztatták az első, Sztálinvárosban érettségizett diákokat.
A kedves, megható délelőtti ünnepséget a ballagó diákok sötétkék ruhája, és a hajukban felhalmozott sok-sok tarka virág is emelte.
“Ballag már a vén diák…” – csendült a hagyományos búcsúdal és kart-karbaöltve jöttek a IV. osztályos fiúk és lányok.
A Himnusz eléneklése után Siklósi Pál osztályfőnök búcsúztatta az érettségizőket. Beszédében kihangsúlyozta annak a jelentősségét, hogy ők az első szocialista város első érettségizői. “Legyetek erre mindig büszkék, bárhova sodor sorsotok” – mondta többek között.
Ezután a III. osztályosok és a KISz szervezet III. és IV. oszt. tanulói részéről hangzottak el búcsúztató szavak. A távozó IV. osztályos fiúk és lányok meghatott szavakkal köszöntötték tanáraikat 4 fáradságos év után. A III. osztályosoknak és az öreg tanulóknak jó tanulást kívántak és az eddig kialakult iskolai hagyományok továbbfejlesztésére és megőrzésére kérték őket. A III. osztályosok átadták ajándékaikat a távozóknak. A faragott vándorbot és a bot végére felkötött kis bátyú képletesén az életbe való indulást jelentette.
Ezután Tapolczai Jenő, a Városi Tanács VB. elnöke üdvözölte és néhány kedves szóval búcsúztatta az érettségizőket.
– Nagy eseménynek tartjuk városunk életében a mai napot, amikor Sztálinváros első érettségizőit búcsúztatjuk. Nehéz az elválás, nehéz itthagyni az iskolát, de e fáradságos, örömben és bánatban gazdag négy év után soha ne feledjék, hogy városunk első érettségizői voltak.
Becsüljék meg szüleiket, akik annyit dolgoztak, hogy önök tanulhassanak, kulturált  művelt emberek lehessenek. Emlékezzenek szeretettel nevelőikre, akik fáradságot nem kímélve tanították Önöket. Szeressék a mi sokat szenvedett hazánkat, Népköztársaságunkat. Az elmúlt 12 esztendő tette lehetővé, hogy a munkás-paraszt fiatalok előtt is kitáruljanak az iskolák kapui. Gondoljanak szeretettel mindig a mi városunkra, legyenek e városra mindig büszkék.
E napon kérem önöket, ne hagyják magukat megtéveszteni, legyenek a Magyar Népköztársaság becsületes, hű dolgozói. Önöknek az életben sok sikert és előrehaladást kívánok, nevelőiknek pedig további jó munkálkodást – fejezte be Tapolczai elvtárs.
Salgó elvtársnő, az Ált. Gimnázium igazgatója könnyezve búcsúztatta kedves diákjait. Meghatott szavakban biztosította őket afelől, hogy ide mindig visszajöhetnek, örömben, bánatban egyaránt. Sok sikert és boldogságot, kívánva fejezte be búcsúztatóját.
Az “Ifjúsági induló” hangjaival zárult a bensőséges ünnepség és a ballagó “öregdiákok” még egy utolsó sétára indultak az iskolába, elbúcsúzni minden kedves zugtól és saroktól. Ifjú hangjuk hol innen, hol onnan csendül fel: “Ballag már a vén diák, tovább, tovább…”

vasvari

Az első végzős osztályok:

1957elsolanyosztaly

1957elsofiuosztaly