bejegyezte: Szig Rendszergazda | Comments

2016/2017-es tanév közösségi szolgálat

 

Iskolai közösségi szolgálat- Útmutató beszámolóhoz 2017

2016/2017-es tanév – IKSZ tanárok

Iskolai közösségi szolgálat zárása 2017

IKSZ összesítés a 2016-17-es tanévre

______________________________________________________________________________________________

Április 2. – Az autizmus világnapja

Az autizmus világnapja (április 2-a) utáni hétfőn a dunaújvárosi Városháza előtti téren különböző középiskolákból vettek részt a megemlékezésen. Mi is közöttük szerepeltünk 2017. április 3-án. A 9. B osztály, és a 9. E osztály diákjai mentek el a közösségi szolgálatként. Ez az ünnepély 12:00-kor kezdődött. Szerencsénkre nagyon szép idő volt.

Mikor odaértünk, egy kedves hölgy hozott nekünk kék lufikat, mivel ez a szín a betegség jelképeként szerepelt. Elő munkaként azt a feladatot kaptuk, hogy egy lepedő nagyságú plakátot készítsünk. Ezt a mi osztályunk (azaz a 9. B) el is vállalta. Pár lány lelkesen látott neki ennek a feladatnak, melyet úgy valósítottak meg, hogy egy puzzle formájú kék lapot készítettek, a közepére a Föld került, körülötte kézfogásban állnak az emberek. Körbe-körbe apró puzzle darabkákat ragasztottak fel, mivel a betegség jelképei közt szerepel ez a kirakós játék. Ezt a plakátot elvittük a helyszínre. A plakát bemutatása előtt voltak fellépők, mint például a Bánki kórusa. Később Klép Tamás, majd Lapu Lilla és Szabó Szebasztián énekét hallgathattuk meg. Ezután következett az elfogadás szellemében készített plakátok bemutatása.

A nap zárásaként mindenki részt vett egy puzzle élőkép megformálásában. Végül elengedtünk a kék lufikat, arra gondolván, hogy társadalmunkban milyen fontos a másság elfogadása és a kirekesztés elleni küzdelem.

________________________________________________________________________________

Felvételi:  Tanulói beszámoló 9.B


IKSZ 2016-17. 1. félév statisztika
2016/2017


9.E osztály

kozossegi-szolgalat_9-e

,,Iskolánk nyílt napján mi, a 9.E osztály tanulói fogadtuk az érkező diákokat,illetve szülőket a biológia tanteremben. Az érdeklődő tanulók betekintést nyerhettek a természet, illetve az állatok, valamint mikroszkópokon keresztül a szabad szemmel nem látható élőlények világába. Reméljük, hogy sikerült felkeltenünk a nyolcadik osztályosok az érdeklődését intézményünk iránt.”

                                                                                                           Gáspár Judit 9. E osztály

 


A 9.C osztály szolgálata:  tanári sírok gondozása

kozossegi_szolgalat_20161028_144854 kozossegi_szolgalat_20161028_144339 kozossegi_szolgalat_20161028_144005 kozossegi_szolgalat_20161028_143918 kozossegi_szolgalat_20161028_143243


 Új tornapálya az udvaron
A közösségi szolgálathoz kötődően önkéntes cégek segítségével új kis tornapályával
színesedett a gimi udvara.
Az átadásra eljöttek azon cégek képviselői is, akik a megvalósulás anyagi és egyéb hátterét
biztosították.
A diákok és az iskola vezetősége megköszönte a résztvevő tanulóknak a szolgálatot, a
szülőknek, cégeknek az önkéntes teljesítéseket és az anyagi segítséget is.

Kiegészítő anyaggal: Új tornapálya az udvaron


2016. szeptember 29. – Pártvetélkedő
img_5163_1 img_5175_2img_5183_3img_5185_4
2016. szeptember 29-én a 10.B által megrendezésre került a végzősöknek a pártvetélkedő. A 12. évfolyamra sok izgalmas és kreatív feladat várt. Az iskolából érkező közönség hangosan bíztatta őket. Egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk el együtt.

Grábics Kamilla, Fülöp Flóra


10.B Erdei tornapálya megtiszítása

img_4335

Az erdei tornapálya megtisztítását vállalta osztályunk.

Munkánk elvégzéséhez mindenki kapott szemetes zsákot és kesztyűt.

Minden eldobált szemetet igyekeztünk összeszedni  a felelőtlen emberek után.

Jobban  ügyelhetnének az ide járók a tisztaságra.

Pár óra alatt közösen tisztára varázsoltuk az erdei tornapályát.

Balogh Barnabás, Krizer Bence

10.B


 9.A közösségi szolgálat a rácalmási Tökfesztiválon

rácalmási Tökfesztivál

rácalmási Tökfesztivál 2