Itt születtem én ezen a tájon

ittszulettem_gosztolalilla ittszulettem_suvegeszoltan

A Kossuth Szövetség „Itt születem én ezen a tájon…” címmel négy kategóriában hirdetett pályázatot általános és középiskolás korú fiatalok számára, melynek célja a szülőföld szépségének megismerése, a hagyományok és a kossuthi emlékek ápolása volt.

A Kossuth Szövetség felhívására országos szinten 133 pályázatot nyújtottak be.
Közülük a Dunaújvárosi Széchenyi István gimnázium és Kollégium 12/b. osztályos tanulója,
Gosztola Lilla Intercisa Múzeumról írt munkáját a zsűri az egyik legjobban sikerült pályázatnak ítélte és Ezüst oklevél díjazásban részesítette, melynek átadására 2015. december 4-én a Magyar Tudományos Akadémia épületében került sor.
Eredményéhez gratulálunk, nemzetünk múltjának ápolásához további kitartó kutatómunkát kívánunk!

Felkészítő szaktanár: Süveges Zoltán