FEHÉR-VÁR-PALOTA túra

20141108fehervarpalota

A SZIG-túra első programjára november 8-án került sor. Nagyon kellemes őszi időben gyalogoltunk el Székesfehérvár városházájától Moha és Iszkaszentgyörgy érintésével Csór művelődési házáig.Útközben megkóstoltuk a fehérvári savanyúvíz forrás vízét, majd átbújva a 8-as út alatt folytattuk utunkat a Gaja-patak mentén. Mohára érve a szervezők meleg, citromos teával és keksszel vártak minket. Innen utunk a nagyon szeles Móri-árok szélén haladt egészen Iszkaszentgyörgyig. A grófi sírkápolna érintésével jutottunk el a következő ellenőrzési pontig, ami a kastély épületében volt. Az ősfákkal teli kastélyparkon áthaladva a Kőasztal érintésével keltünk át a Piramita hegyén.Felmásztunk az itt található kilátóra, ahonnan láthattuk Székesfehérvár nagyon távoli épületeit. Ezt követően az Iszka-hegyet hódítottuk meg, majd pedig beértünk a Szenes-horog mély völgyébe. Gyönyörködhettünk a természeti képződményekben és az ősz színeiben. 6 órás gyaloglás után értünk be a célba.

Következő programunk december 6-án lesz. A VÁR A MIKULÁS túrára megyünk.

Molnár Zoltánné – szervező