XXII. KISBIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

20140322kisbiologusok

KÉPEK

Március 22- én, szombaton találkoztak a kisbiológusok a „Víz világnapja” alkalmából szervezett egynapos diákkonferencián a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban.  A rendezvény Müllerné Ódor Marianna, iskolánk igazgatónője nyitotta meg. A vetélkedő fő szponzora a Trencséni család, akit Trencséni István képviselt. A nagy hagyományokkal rendelkező színvonalas versenyt egykor Trencséniné Berzai Zsuzsanna tanárnő ötlete alapján indította útjára a gimnázium. A versenyre több mint száz diák nevezett be az idén.  Sokan elhozták kedvenceiket is a kiselőadásaik szemléltetéséhez. Voltak hörcsögök, kutyák, békák, kanárik, teknősök, macska és egy albínó kígyó is – a vendégek nagy örömére. Az általános iskolás korcsoportú diákok olyan nagy számban jelentkeztek, hogy három tanteremben hallgatta meg a zsűri előadásaikat.

Etológia I. témakörben zsűritagok voltak: Petrovicsné Deme Erika, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola biológia és kémia szakos középiskolai tanára és Szántó Anita a Szegedi Tudományegyetem biológia és matematika szakos egyetemi hallgatója.

Eredmények:

  1. hely:  Szabó Gergő Balázs 5. E  (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)
  2. hely: Herr Vanda 5. A (Móricz Zsigmond Általános Iskola) és Godán Virág 6. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)
  3. hely: Vargyas Réka (Móricz Zsigmond Általános Iskola), Szmodics Levente 5. E és Szabó Máté Botond 5. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Etológia II. témakörben zsűritagok voltak: Biliczki Gabriella, a Rudas László Közgazdasági Szakközépiskola biológia és matematika szakos középiskolai tanára, Nagy Lajos, a Mezőföld Gimnázium biológia és történelem szakos középiskolai tanára és Dóra Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója.

 Eredmények:

  1. hely:  Oberrecht András 6. évf. (Kulcsi Fekete István Általános Iskola és AMI)
  2. hely:  Bubera Barnabás 5. A (Móricz Zsigmond Általános Iskola) és Sándor Janka 6. A (Gróf Teleki József Általános Iskola)
  3. hely:  Rabi Lívia Luca 8. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium) és Dolmány Kíra (Móricz Zsigmond Általános Iskola)

Szabadon választott témakörben zsűritagok voltak: Nemes Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Intézet tudományos segédmunkatársa és Bokor Zoltán, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszék tudományos munkatársa.

Eredmények:

  1. hely: Nagy Donát 8. B (Dózsa György Általános Iskola)
  2. hely: Vad Zsombor 5. évf. (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)
  3. hely: Tóth Gyöngyvér 8. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

A középiskolások két tanteremben tartották meg előadásaikat.

Az ember szervezete és egészségtana témakörben zsűritagok voltak: Dr. Ódor István háziorvostan szakorvos, Barócsainé Takács Mónika ifjúsági védőnő és Dr. Szücsné Takács Andrea a Szent Pantaleon Kórház Nőgyógyászati Osztály főnővér helyettese.

Eredmények:

  1. hely: Vad Virág 11. A és Bagi Virág 9. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)
  2. hely: Hankusz Alexandra 11. B (Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola)
  3. hely: Zvara Zoltán 11. A (Rudas Közgazdasági Szakközépiskola)

A legsokoldalúbb előadások a középiskolások másik tantermében zajlottak, mert itt volt a legszínesebb a versenyzők előadásainak témája.

A szabadon választott témakörben a zsűri tagjai voltak: Éberhardt Béla Dunaújváros nyugdíjas erdőmérnöke és Kovács Róbert, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszék tanszéki mérnöke.
I. hely: Szalai Boglárka 10. E (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)
II. hely: Bellovits Kitti 11. A (Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola)
II. hely: Tamás Linda és Tóth Odett 12. F (Rudas Közgazdasági Szakközépiskola)

III. hely: Flaisz Virág 11. A (Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola)
III. hely: Balázs Richard és Kohán Tímea 10. F (Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskola)

Köszönjük a zsűri és a felkészítő tanárok munkáját, illetve minden versenyző előadását az egynapos diákkonferenciánkon. Gratulálunk minden kisbiológusnak! Jövőre is szeretettel várunk minden biológia iránt érdeklődő diákot!