Környezetvédelmi – és katasztrófavédelmi verseny

Március 12-én ismét megrendeztük gimnáziumunkban az országos Környezetvédelmi – és katasztrófavédelmi verseny iskolai fordulóját. A középiskolai korcsoportban 22, az általános iskolai korcsoportban 6 csapat nevezett a vetélkedőre, összesen 122 tanulóval. Az feladatlapokat az idén öt témakörben kellett helyesen megoldani. Ezek a következők voltak: bűnmegelőzés, polgári védelem és katasztrófavédelem, tűzoltósági tudnivalók, környezetvédelem és a túlélőcsomag tartalma. A feladatlapokat a dunaújvárosi Polgári Védelmi Kirendeltség munkatársai állították össze. A helyezést elért csapatok jutalma a második fordulóba, a Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyre való továbbjutás volt. Természetesen az első helyezést elért csapatok megkapták egy évre a gimnázium vándorserlegét is.

20140312katasztrofavedelmi

további képek

A rendezvény résztvevőit Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka köszöntötte. Jelen volt a versenyen és a szervezők munkáját segítette ebben a tanévben is Horváthné Somogyi Kitti, a Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referense is, a helyezettek oklevelét ők adták át. Támogatásukat ezúton is köszönjük.
Önkéntesként a 9. és 10. évfolyamos tanulók közül többen is segítették a verseny színvonalas lebonyolítását.
A területi versenyre továbbjutó csapatok az általános iskolai korcsoportban:

I. hely:       Hóvirágok (8. E)
Csapattagok: Fábián Dóra, Molnár Tímea, Megyesi Leila, Tóth Gyöngyvér

II. hely:       Fény (8. E)
Csapattagok: Major Tünde, Butáku Péter, Czicza Kristóf, Körösztös Csongor

A területi versenyre továbbjutó csapatok az középiskolai korcsoportban:

 I. hely:      SZIG 9. E
Csapattagok: Kiss Botond, Kiss Vince, Krausz Attila, Tompai Kornél

II. hely:      Zöldek (11. E)
Csapattagok: Molnár Vanessza, Tóbiás Anett, Papp Dóra, Németh Eszter

III. hely:     Kanászok (12. A)
Csapattagok: Szárszó Gergő, Völcsei Balázs, Sudár Dániel és Szücs Lili (9. A)

Gratulálunk minden versenyen résztvevő csapatnak! A továbbjutó csapatoknak további sikereket kívánunk! Jövőre is szeretettel várunk minden érdeklődő diákot!