Tegyük közösen szebbé a dunaújvárosi gyermekek karácsonyát!

2013mikulasgyar

Közeledik a karácsony. A család, a szeretet, az egymásra odafigyelés ünnepe. Ilyenkor nagyon sokan szeretnének adni, ajándékozni, megosztani másokkal, amijük van.
Családban élve, óvodába, iskolába járva is vannak városunkban rászoruló kisgyermekek, akik már most megtanulták, s megélik, hogy mi az, hogy nem jut és nincs. Nekik szeretnénk összefogással segíteni.
Várjuk, minden segíteni akaró, és tudó dunaújvárosi magánszemély és cég felajánlását, hogy a legtöbb dunaújvárosi kisgyermeknek mosolyt tudjunk csalni az arcára.
Cserna Gábor Dunaújváros polgármestere, a Mikulásgyár fővédnöke ennek érdekében kéréssel fordul minden adni, ajándékozni vágyó dunaújvárosihoz:
„A sok-sok segíteni akarás nem szabad, hogy kioltsa egymást.  Csak közösen tudjuk igazán széppé tenni városunk kisgyermekeinek karácsonyát. Éppen ezért december másodikától megnyitotta kapuit a DUNAÚJVÁROSI MIKULÁSGYÁR.”

Eddigi gyűjtőpontok:

  • a Dózsa Mozicentrum,
  • DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő ZRT. (a piacfelügyelet irodájában)
  • Dunaújvárosi Főiskola
  • Dunaújvárosi Kamara (Latinovits utcai épülete)
  • valamint az MMK, ahol a Baptisták országos gyűjtése mellett dunaújvárosi gyerekeknek is gyűjtenek
  • Arany János Általános Iskola,
  • Dózsa György Általános Iskola,
  • Szilágyi Erzsébet Általános Iskola,
  • Móricz Zsigmond Általános Iskola,
  • Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
  • Logopédiai Intézet és Nevelési Tanácsadó Intézet
  • Peugeot Máté Márkakereskedés és Márkaszerviz
  • Hideghengermű Büfé,
  • Pinxit 2003 Kft.

Az ily módon összegyűjtött felajánlásokat december 21-én, szombaton vehetik át városunk óvodáiból, iskolából meghívott hátrányos helyzetű gyermekek, akik a DMC jóvoltából az ajándékosztás után ingyenes filmvetítésen is részt vehetnek.

A gyűjtés a cipősdoboz akcióhoz hasonlóan történik. Azok a szervezetek, akik csatlakozni szeretnének, jelentkezzenek dunaujvaros@tourinform.hu e-mail címen, vagy a 0630/992-9400-as telefonszámon. Várjuk a felajánlásokat: játékot, tanszert, tartós élelmiszert, édességet és könyvet, nem lezárt dobozban, csomagolva, a nem és a korosztály megjelölésével.

DUNAÚJVÁROSI MIKULÁSGYÁR – A DUNAÚJVÁROSI GYEREKEKÉRT!